Pályázat
Pályázatok Pályázataink megtekintése...

Névadó szponzor lett a Bodrogi Bau Kft

Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli néven szerepelnek a hódmezővásárhelyi kosárlabda-egyesület felnőtt- és utánpótláscsapatai a következő bajnoki idényben. A megye egyik legjelentősebb vállalkozása, a Bodrogi Bau Kft. támogatásának köszönhetően stabil háttérrel léphet pályára a kék-sárgák majd' 300 utánpótlás- és felnőtt játékosa a 2021–22-es szezonban.

DSC00716.jpg

Bodrogi Ferenc, cégünk ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy ezzel a támogatással szeretné biztosítani, hogy az egyesületnél biztos alapokon állva dolgozhassanak. – „A Vásárhelyi Kosársulival közös, sikeres múltunk miatt fontosnak tartottuk, hogy az egyesület mögé álljunk, és az új elnökséggel közösen vigyük tovább és fejlesszük dr. Elek András hagyatékát.” - Bodrogi Ferenc

Szabó Attila a Kosársuli elnöke kiemelte, hogy néhány hónapja arra vállalkoztak az egyesület új elnökségének tagjaival, hogy dr. Elek András 27 éve alapított örökségét. A klubelnök hozzátette, az egyesületbe fektetett bizalom a hozzájuk érkező anyagi forrásnál is nagyobb segítséget és motivációt jelent a folytatásra.

Az együttműködés már nem az első alkalom, hiszen cégünk akkor is a csapat mögött állt, amikor történetének legnagyobb sikerét elérve feljutottak a legfelsőbb osztályba.

DSC00686.jpg

DSC00696.jpg